Fogyatékosok Sporttábora Hajdúnánáson
|
2008. július 14. – 2008. július 20. közötti időszakban volt megszervezve, minden nap 1000 órától 1400 óráig. A programon 14, a kistérségben élő enyhén és közepesen sérült testi és szellemi fogyatékos gyerekek vettek részt.
A program megvalósításában résztvevő partnerszervezet: Segítséggel élők Alapítványa, 4080 Hajdúnánás, Bethlen G. krt. 7-9.
A sporttábor helyszínei: Hajdúnánási Strand Gyógyfürdő ( 4080 Hajdúnánás Fürdő út 7.)
A szakmai program megvalósításáért felelős személy, a tábor vezetője: Molnár Lászlóné
A programban foglalt tevékenységek a következők voltak: - a fogyatékosok egészségi és fittségi állapotának fejlesztése különböző strand- és vizijátékokkal - integrált részvétel különféle szabadidősportban - különféle szituációs játékok, különböző témájú vetélkedők és sportversenyek
A tervezés során törekedtünk olyan elemekből felépíteni a programokat, melyek a résztvevők figyelmét felkeltik és érdeklődésüket fenn is tartják a nap égészére. A napi programok összeállítása, valamint azok időtartamának meghatározása során célszerűbbnek találtuk a rövidebb, de változatosabb feladatokat.
A tábori programokat internetes hirdetéseken, forgalmas helyeken kitett plakátokon és szórólapokon sikerült meghirdetni.
A program 2008. július 14-én kezdődött, mely keretében a 14 helyi fogyatékos gyerek 3 felnőtt kísérő társaságában ellátogattak a helyi strandra. A napi programok adottak voltak a foglalkozásokat vezető ápolók részére, melyet betartottak.
Egészségi és fittségi állapotának fejlesztése: ezeken a foglalkozásokon a gyerekek mozgásos tevékenységet folytattak, ide tartozik különféle bemelegítő és nyújtó gyakorlatok, a strandröplabda, a vizifoci. Ezek nem csak egészségi és fittségi állapot fenntartására, fejlesztésére volt alkalmas, hanem a csapatszellem, az egymáshoz való hozzáállás, nyitottság a közösség felé. Ezek a gyerekek rendszeres mozgást szellemi korlátaik végett nem végeznek, ezért ezek a programok elősegítették számukra, hogy megtanulják az otthon is végezhető gyakorlatokat. A programok során az egyes játékokat a környezettől nem elszigetelten, hanem a közösségi teret kihasználva egészséges társaik között végezték.
Integrált részvétel szabadidősportokban: a gyerekek számára fontos volt, hogy anti-szegregált környezetben játszhassanak és élvezhessék a program nyújtotta lehetőségeket. Ez sikerült is, minden alkalommal pozitív élményekkel távoztak. A szabadidősportok nagymértékben elősegítették nekik az önálló életvitelre való nevelést, a közösségfejlesztést. Szabadidősportok közé tarozott a strandröplabda, a viziröplabda, a foci, a tollaslabda.
Szituációs játékok, vetélkedők, sportversenyek: sokszor a gyerekek vetélkednek egymás között, ki a jobb, ki tudja ügyesebben csinálni azt, amit szeret. A különböző vetélkedők, szerényebb sportversenyek, mint például az úszóverseny, labdavezető verseny, vagy éppen a táborban szerzett élményekről a rajzverseny mind-mind az önkifejezés, az önálló gondolkodás, vagy éppen a csapat- illetve közösségi szellem kialakulását segítette elő.
Minden délben a helyi strand egyik kis vendéglőjében ebéd várta a program résztvevőit. A menüt a gyerekek táplálkozási szokásainak megfelelően állították össze, ahogy az számukra a legmegfelelőbb. A program a gyerekeknek önbizalmat adott, hogy bátran látogassanak ki a fürdőbe gyakrabban is ha tehetik, strandoljanak, ússzanak, és a nyári szabadidőben találjanak olyan aktív sportolási lehetőséget, melyben örömüket lelik. A programot lebonyolító Segítséggel élők alapítványa ezeknek a gyerekeknek a jövőben is a segítségére lesz ezeknek a gyerekeknek az aktív szabadidő eltöltésében. Folyamatosan szem előtt voltak a gyerekek, akik ellátogattak a strandra láthatták a program sikerességét. |