FőoldalVendégkönyvFórumGalériaElérhetőségNemzetközi Visegrádi Alap - IVFBarátság Hangszerelve - IVF

Komplex Humán Táborozási Program Hajdúdorogon

A program megvalósításának helyszínei:

Városi sportpálya, Hajdúdorog

Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskola tornaterme

Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskola tanterme, informatika terme

 

A tábor megvalósításának ideje: 2008. augusztus 4. – augusztus 10.

 

A tábor vezetője: Kiss Miklós – egészségtan tanár, labdarúgó edző

A tábort internetes felületeken, plakátokon és szórólapokon került meghirdetésre.

A meghirdetését követően telefonon történő bejelentkezés alapján hétfő reggel 20 fővel elindult a tábor. 18 hajdúdorogi, és 2 fő hajdúnánási gyerekkel. Mivel a tábor ingyenes volt, így a labdarúgást kedvelő, főként hátrányos helyzetű gyerekek jelentkeztek. A táborvezető tábori naplót vezetett, melyben részletesen leírta napi foglalkozások menetét, így az nyomon követhető.

 

A tábor tematikájának 3 fő pillére volt:

 

  • Sportági nevelés

Képesség fejlesztés: A program ezen elemének feladata volt a gyerekek állóképességének, erejének javítása valamint gyorsaságuknak ügyességüknek fejlesztése.

Sportágtechnika: a sportágban elsajátítható általános és speciális technikák gyakorlása és új technikák tanulása.

Mozgásformák, szabályok elsajátítása: ezzel a program elemmel kívántuk biztosítani a gyerekek elméleti képzését melyhez társult a gyakorlati oktatás is.

  • Humán program elem

Elsősorban elméleti oktatást, felvilágosítást tartalmazott, melyek feladata a prevenció. Minták, diák, előadások segítségével kívánták fejleszteni a gyerekek önismeretét, konfliktus kezelő képességét, mindezek mellett drog és alkohol ellen kívántuk felvenni a harcot. A gyerekek korának megfelelően szexuális felvilágosítást is tartalmaz.

 

  • Informatikai oktatás

A korcsoportnak megfelelően elsősorban érdekesebb, figyelem felhívóbb informatikai anyagok ismertetése volt a cél. Megteremtve a testedzés és a tanulás egészséges egyensúlyát.

A tábor napi programja:

8 – 9:30 óra

Labdarúgás

10 – 11 óra

Informatika

11:15 – 12:45 óra

Egészségtan

13:30 – 14:30 óra

Könyvtári foglalkozás

14:45 – 15:45 óra

Labdarúgás

Minden egyes programelem a korosztálynak megfelelően lett összeállítva, figyelve arra, hogy az itt elsajátítandó tudást interaktív, játékos formában sajátíthassák el a gyerekek. A tábor célja volt a rendszeres testmozgás és az informatika megkedveltetése játékos formában, szerettük volna, ha a gyerekek a program végeztével sikerélménnyel távozzanak.

Labdarúgás: Az edzéseket, a játékelméletet, technikákat, mozgásformákat a tábor vezetőjétől, Kiss Miklós tanártól sajátíthatták el a résztvevők. Megismerkedhettek a kezdeti labdakezelésektől a páros összjátékokon át a trükkös labdaátvételig. Az edzések végeztével játék keretében elmélyíthették a megszerzett tudást.

 

Informatikai oktatás: A gyerekek már rendelkeznek informatikai alapképzéssel, ezért néhány olyan funkciót tanulhattak meg, melyek az internet használattal kapcsolatosak. Az alapfogalmak tisztázása után a hálózat, az internet felépítését ismerhették meg, ezen kívül az elektronikus levelezés fortélyaival, internetes böngészéssel, kulcsszavas és tematikus kereséssel, mentéssel, csevegéssel ismerkedhettek meg.

 

Egészségtan: A témák kiválasztásánál szempont volt a gyerekek életkora, hiszen ez az időszak, vagyis a kamaszkor alkalmas arra, hogy jó példát mutatva felkészítsük a gyerekeket az egészséges életmód gyakorlására, megismerhessék mintaéletpályákon keresztül a káros szenvedélyek hatásait az emberi szervezetre. Önmaguk és testük megismerése mellett közösség fejlesztéssel, viselkedési módok elemzésével, higiéniai tanácsokkal, szabadidős életstratégiai tanácsokkal látta el Kiss Miklós előadó a gyerekeket.

 

Könyvtári foglalkozások: könyvtári foglalkozások keretében megismerhették a könyvtár helyes használatát, könnyebb tájékozódást, keresést, mely a jövőben a tanulmányaikat nagymértékben elősegíti. Emellett, az egészségtan órán elhangzott szakirodalmakat, interaktív bemutató CD-ket ismerhették meg, ezzel is elősegítve az öntevékenységre és önkifejezésre építő nevelést. Utolsó alkalommal a következő évek kötelező olvasmányait tekintették át.

 

A foglalkozások a tábor résztvevői számára kötelező volt, a tábor vezetője minden órán nyilvántartást vezetett. A gyerekek hiányzás nélkül részt vettek minden egyes programon, mivel ezeknek a gyerekeknek nyári szünidő idején ilyen rendezett körülmények közötti foglalkozásokon, úgynevezett napközis táborban nem vettek részt ez idáig. Nemcsak a számukra, hanem a szüleik számára is egyedülálló lehetőség volt ez a tábor, mivel ezek a gyerekek nyári szünidőben az utcán játszanak, esetleg a strandolnak. A táborban új barátságok szövődtek, a labdarúgással pedig sikerült egyfajta szabadidő eltöltési lehetőséget bemutatni a gyerekeknek. Számítógép és internethasználata szinte csak az adott tanévben és az iskolában van lehetőségük, otthon kevesek rendelkeznek vele, így ez is egy kitűnő lehetőség volt a szolgáltatások megismerésére játékos kereteken belül. Az elméleti foglalkozásokon megszerzett ismereteket a mindennapi életben is hasznosíthatják, hiszen a kamaszkorban felmerülő változások számos olyan veszélyt hordoznak magukban, melyet nem lehet elégszer elmondani a gyerekeknek. A lelki-szellemi-tudati-erkölcsi felkészítés mellett az egészséges életvitel elemeit megismerve összehasonlítást tehettek negatív példákon, életviteleken keresztül, így a kezükbe adva a döntést a program végén kiválaszthatták, mely életformát kívánják folytatni.

 

A táborban készült digitális képeket, a gyerekek által gyűjtött anyagokat, előadásanyagokat az utolsó informatikai órán saját maguk írhatták ki CD-re, melyet emlékként eltehettek maguknak.

 

A táborban megrendezett „házi” labdarúgó bajnokságnak csak győztesei voltak, számukra érem átadása történt meg.

 

A napi étkezéseket az iskola étkezőjében bonyolították le, igyekeztek a tábor indítása előtt egy olyan étrendet összeállítani, mely megfelelt a korosztálynak a megfelelő tápanyag és energia bevitelre.

 

A program kitűnő visszhangot kapott nemcsak a gyerekek, hanem a szülőktől is. A programok kellemes, családias légkörben zajlottak, elmondható, hogy a programsorozat végére összeszokott kis csapat alakult ki. Sokan szerettek volna a program során becsatlakozni, hiszen látták az ottani légkört. Várhatóan a jövő évben is sikerre vihető egy hasonló keretek között megszervezett tábor, melyet a gyerekek bizonyára nem hagyják ki