február 19.
|
A február 19.-én tartott rendkívüli, nyílt ülés keretében a tanács egyetlen napirendi pontot, a SZMM által kiírt közmunkaprogram folytatását tárgyalta. Korábban már jelezték a tanács tagjai, hogy támogatni kívánjak a három városban történő foglalkoztatás megvalósítását. Azonban konkrét határozat csak a mai ülésen született az elvégzendő feladatok, a munkaerő megosztása a városok között, és a program pénzügyi tartalma és a megfelelő munkaerő kiválasztása tekintetében. A kiegészítő programban a városok vezetői kiemelt hangsúlyt kívánnak fektetni a szakmunkás alkalmazására, hiszen mindhárom településen hiány van ezen munkaerőből. Kihangsúlyozták, hogy a program tervezése során törekedni kell a helyi szintű problémák kzelésére A program megvalósulásáról bővebben olvashatnak a Közmunkaprogramok főcím alatt.
|